Bemutatták a tokaji furmint saját poharát
2015. szeptember 23. írta: TTHE

Bemutatták a tokaji furmint saját poharát

A borfajta zamatait a lehető legjobban kiemelő saját poharat kapott a tokaji száraz furmint - hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Fotó TokajToday

Az egyedi boros kelyhet a világhírű Riedel cég tervezte, amely korábban dolgozott Burgundia, Bordeaux és Champagne borvidékeinek is. A műsorban elhangzott, hogy a Riedel-termékeket gyakran a "poharak Rolls-Royce-ként" emlegetik.

Georg Riedel, a vállalat vezetője elmondta, hogy olyan poharat terveztek, amely nem csupán jól közvetíti a szőlő- és borfajta jellemzőit, de illik a változatos tokaji talajhoz is. A kehely mérete egy fehérboros pohárhoz képest meglehetősen nagy, fala felül befelé záródik, így jól megőrzi a tokaji furmint sajátos illatait. Az egyedi borospoharat számos kóstolás tapasztalatai alapján fejlesztették ki.

"Első körben 20 ezer darabot készítettünk, elsősorban a hoteleknek és éttermeknek szállítottunk belőle itt Magyarországon, illetve jutott a borkereskedőkhöz, szakboltokhoz is, és természetesen a borászatoknak is jutott belőle" - mondta az Infó Rádiónak adott interjújában Georg Riedel.

"Teljesen új, hogy - most először - tudományos kutatást végeztünk a száraz furmint esetében a forma és a méret kialakításához, és egy a szokványostól nagyon eltérő, mondhatom talán azt is, hogy meglepő formával álltunk elő. Ennek a pohárnak az erőssége, hogy jól működik együtt a különböző típusú furmintokkal: a száraztól a félédesen át az édesig. A kezdet kezdetén a száraz furminthoz kezdtük megtervezni a poharunkat, és amikor kóstoltunk belőle más furmintot is, meglepetésünkre azt találtuk, hogy ezekkel is nagyon jól működik. Azt szoktuk mondani, hogy a poharunk egy szószólója, vagy másként hangosbeszélője a bornak, ami így könnyebben tudja az üzenetét eljuttatni az őt kóstoló emberhez" - fejtegette a vállalatvezető.

"A nagy dolgok néha apróságok. Egy új pohár nem nagy ügy, mondhatjuk, ez is egy divat, új formákat láthatunk belőlük minden évben a boltok polcain. Csakhogy van, amikor egy pohár több mint egy üvegdarab, jelképez valamit, megjelenít, nyelvtől, kontinenstől, nemzetektől függetlenül. Olyan szimbólum, amit mindannyian megértünk, és ugyanazt jelenti a világon mindenütt. Gondoljunk a klasszikus zömök, hasas, talpas konyakos pohárra – bárki ránéz, azt mondja, hogy igen, ez a konyak formája. Lehet, hogy nem mindenki ebből issza, de mégis, szinte mindenki tudja, ismeri..." - Kiss László írása

A bejegyzés trackback címe:

https://visittokaj.blog.hu/api/trackback/id/tr458090876
süti beállítások módosítása