Tokaji Szüreti Napok
2016. szeptember 27. írta: TTHE

Tokaji Szüreti Napok

A hónap első hétvégéjén Tokajba várják a borkedvelőket

Mire kipihenjük a hétvégi Kerekdomb Fesztivál fáradalmait, el is kezdődik Tokaj-Hegyalja legnagyobb szüreti mulatsága. A hagyományos, egészen az 1930-as évekig visszanyúló rendezvény az idén is számos érdekességet kínál a közönségnek.

fb16.jpg

A színpadon Fenyő Miklós, Odett és a Wellhello mellett rengeteg hagyományőrző csoport szórakoztatja majd a fesztivál látogatóit, de a szervezők kézműves vásárral és számos gasztronómiai bemutatóval is készülnek a hétvégére.

Ez a három nap természetesen a borról, a tokaji borról szól. A Tokaj Reneszánsz Egyesület tagjai a szüret közepén is fontosnak tartják, hogy megkóstoltassák boraikat a vendégekkel. A Tokaj-hegyaljai borászatok legjobbjai mellett vendégként az egri borok is részt vesznek a fesztiválon.

fotó: Kis-Tóth Attila

A Tokaji Szüreti Napok fő attrakciója természetesen a felvonulás, amit szombaton délután kettő órától láthatnak az érdeklődők. Hegyalja legnagyobb felvonulásán a térség települései, hagyományőrző csoportjai, jellegzetes szakmáinak képviselői vesznek részt.

Ezt követi a Tokaj-hegyaljai Polgármesterek Borának alapjául szolgáló szőlő összeadási ceremóniája. A több mint tíz éves kezdeményezés lényege, hogy a borvidék mind a 27 településének polgármestere egy-egy puttony szőlőt és egy pohár aszút ad, melyből elkészül a Polgármesterek Bora. Néhány éve már a száraz bor mellé egy édes borkülönlegesség is készül. Kizárólag reprezentációs célokat szolgál, kereskedelmi forgalomba nem kerül (sajnos).

Több kísérőrendezvény is színesíti a programot, lesz borlovag-avatás, az egykori Rákóczi-vár területén pedig Várnapot szerveznek.

Részletes program

A bejegyzés trackback címe:

https://visittokaj.blog.hu/api/trackback/id/tr6111712301
süti beállítások módosítása