Programszüret
2019. május 24. írta: TTHE

Programszüret

Fesztiválok Tokaj-Hegyalján

bihari_zoltan-kiraly_ez_a_kiraly-w.jpg

Gyakran halljuk, hogy Tokaj-Hegyalját az Isten is borvidéknek teremtette. Domborzata, talajviszonyai, mikroklímája teszik a világ legkiválóbb szőlőtermő helyévé. A királyi borok hazájában azonban érdemes elkalandozni a kultúra területére is. Tokaj-Hegyalja minden településén szerveznek boros programokat, melyek között ki-ki megtalálhatja a neki leginkább tetszőt.

Pünkösd hétvégéjén – június 7-10. között – rendezik a Tokaji Bornapokat. A 4 nap alatt több színpadon, hazai és világsztárok, számtalan színes program várja az érdeklődőket. A világhírű nedű mellé számos gasztronómiai különlegesség is társul, hiszen Tokaj az a hely, minőség, a kultúra és a gasztronómia találkozik.

A könnyedebb műfaj kedvelői június 16-án a Tokaji DOBraVerő Show-n szórakozhatnak, amely közel 30 profi és amatőr dobos fellépésével először kerül megrendezésre.

A Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadán az egyik legnagyobb „durranásának” a világsztár walesi rockénekesnő, Bonnie Tyler koncertje ígérkezik, ugyanakkor a Lord of the Dance sikerprodukciója is igen nagy érdeklődésre tart számot. Hazai szupersztárok – Havasi Balázs, Rúzsa Magdi – koncertjei is hozzájárulnak a Katlan egyedi atmoszférájához, ahol népszerű színházi előadások (Csárdáskirálynő, Anconai szerelmesek) is láthatók majd. A nagyszínpadi produkciók előtt vacsorahajó szolgáltatja a gasztronómiai különlegességet.

Július második hétvégéjén Monokon Babfesztivált szerveznek. Mátyás király látogatásának legendáján alapuló program nem csupán gasztro-élményt, de változatos zenei programokat is kínál. Fellép többek között a Hooligans és a Kowalsky meg a Vega.

Július 6-án hatodik alkalommal kerül megrendezésre Mezőzomboron a Csülökfesztivál. A rendezvényen főzőversenyek, ételkülönlegességek, kulturális- és szórakoztató programok várják az érdeklődőket.

Fesztivál az erdőbényei kertekben… Egyre több látogatót vonz a Bor, mámor, Bénye. Az a rendezvény, ami 2009-ben hat erdőbényei borász ötleteléséből született. Az idén 11. alkalommal, augusztus 15-18. között várják a borkedvelőket sok-sok zenével, szerethető borokkal.

Tíz nap augusztusban Tokaj-Hegyalján – ez a ZEMPLÉNI FESZTIVÁL! Nyár, várak, kastélyok, templomok, pincék és komolyzene, operett, jazz, tánc, irodalom, kiállítások, családi és gyerekműsorok, kirándulások várják az érdeklődőket. A fesztivál során minden zenei stílus legkiemelkedőbb előadóival találkozhatnak, és egy tucat pincészet, köztük a hivatalos borszállító, a Grand Tokaj borait is kóstolhatják.

S ha már a gasztronómiáról szólt ez a nyár, akkor mi mással is zárulhatna, mint a desszerttel: szezonzárásként most is a térség leglátogatottabb programja, a Szerencsi Csokoládéfesztivál hívja majd a vendégeket.

2019. szeptember 12-15.Kerekdomb Fesztivál: Pár nap, amikor a Művészetek Völgye a Balaton-felvidékről Tokaj-Hegyaljára költözik! A Völgy szervezőcsapata és a Tállyáért Egyesület közös munkájának gyümölcseként jött létre az ország keleti régiójában is egy olyan fesztivál, ami a hazai művészvilág és kistelepülések rejtett értékeinek kivételes kölcsönhatásával nyújt maradandó élményt, miközben új kötődéseket hoz létre a látogatók és helybeliek között egyaránt.

Tokajban 1932 óta rendezik meg a Szüreti Napokat. A borvidék névadó településén hagyományosan október első hétvégéjén ünneplik a szőlőt és a bort. 2019-ben október 4-6. között kerül megrendezésre a Tokaji Szüreti Napok. A hagyományos programelemek mellett az idei rendezvény is rengeteg programmal várja a városba érkezőket.

A tarcali bortúrák kihagyhatatlan állomása a kövesdi szőlők lábánál fekvő Kövesdi pincesor. Borászai egész évben állandó programokkal, panoráma túrákkal, hosszú hétvégéken, ünnepnapokon folyamatos nyitva tartással várják a látogatókat!

Bodrogkeresztúron hagyományosan minden ősszel megrendezik a Mindszent Havi Mulatságot. Találkozzunk szeptember 28-án, Bodrogkeresztúron, és ünnepeljük ez éven is együtt a kivételes tokaji nedűket!

Programokról, szállásokról, borászatokról bővebben a www.tokaj-turizmus.hu oldalon olvashat.

A bejegyzés trackback címe:

https://visittokaj.blog.hu/api/trackback/id/tr214855626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása