Két keréken a történelmi borvidéken
2016. február 16. írta: TTHE

Két keréken a történelmi borvidéken

Bringázz Tokajban és a Hegyalján

A kerékpározás az utóbbi években nemcsak praktikussága miatt éli virágkorát, hanem az ahhoz kapcsolódó életmód miatt is. Kiváló lehetőség egy jó tekerésre a Tokaji Borvidék is, bringán szinte a teljes Hegyalja körbejárható.

A térségben egyre több programot szerveznek a kétkerekű életmódot kedvelőknek, pár éve már rendszeresen minden májusban „hegyi tekerésre” hívják Tokajban a helyieket és turistákat. A Tekerj a Hegy’re! nem verseny, inkább egy intenzív túra – olyanoknak is, akik csak hobbiszinten bringáznak. A borvidék névadó településéről indulva Bodrogkeresztúron, Szegin, Szegilongon, Erdőbényén, Abaújszántón, Tállyán, Mádon és Tarcalon keresztül haladnak vissza Tokajba. A 70 kilométeres táv több pincészetet is érint, ahol ezúttal nem borral, hanem szörppel, vízzel és ízletes falatokkal fogadják a résztvevőket. Legutóbb is közel 100-an vettek részt a programon, azoknak pedig, akik nem vágtak neki a hosszú útnak egy könnyedebb, 25 kilométeres Tisza parti tekergést is szerveztek.

Sárospatak is felfedezte a bringában rejlő lehetőségeket, ők idén szervezték meg először az ország első kerékpáros ízutazását. Három nap alatt közel 200 kilométert megtéve a magyar gasztronómiai tradíciók megismertetése mellett a térség természeti szépségeire hívták fel a figyelmet. A zempléni és abaúji túrát hagyományteremtő céllal hívták életre, a különleges ízek mellett pedig olyan alternatív programelemekkel is bővítették a túrát, mint a Hernádon való kenuzás, a borkóstolók vagy éppen egy hernádszentandrási rendhagyó református istentisztelet.

Bort, Bringát, Békességet

A hegyaljai kerékpárkultúra feltámasztója (vagy életrehívója?) az Erdőbényei Drótszamár Fesztivál volt. Ebben az esztendőben már ötödször várták versenyre a bringásokat három túratávval. A rövid (21 kilométeres, 600 méter szintemelkedő) mellett egy közepes (42 km, 1160 m szint) és egy hosszú (62,5 km, 1780 m szint) versenykiírásban indulhattak a bátrabbak. Az Aranyosi-völgy szépségében azonban kevésbé volt idejük gyönyörködni a résztvevőknek, a közepes távot a legjobbak két óra alatt, a hosszút pedig szűk három alatt teljesítették.

A Tokaj-hegyaljai borvidék azonban nemcsak a helyi kezdeményezés szempontjából érdekes. Számos kerékpáros klub is szervez ide túrákat, Miskolc, Nyíregyháza környékéről vagy éppen az ország távolabbi pontjairól is rendszeresen érkeznek biciklisek azért, hogy pár napot pedáljaikon töltsenek és úgy járják be a vidéket.

Túrázni a Zemplénben, a Bodrog mentén és a történelmi borvidéken is lehet, a távolságok pedig 70 és 150 kilométer között változnak.

A tokaji TDM által fenntartott Tourinform-irodában bicikli bérlésre is lehetőség van, a kerékpárokat a borvidék számos szolgáltatójánál is elhelyezték. Így azok a vendégek, akik nem tudatosan kerékpárral vágnak neki a nyaralásnak, de terveik közt szerepel egy-egy tekerés, könnyen szerezhetnek maguknak járművet. Tokaj mellett Szerencsen, Tarcalon, Tállyán, Rátkán és Sátoraljaújhelyen is elérhetők a biciklik, de még Miskolcon és Lillafüreden is fel lehet lelni belőlük.

A térségben számos pincészet (a családitól a nagybirtokig), étterem és szálláshely fogad vendégeket, így akár többnapos túrát is könnyen szervezhetnek maguknak az idelátogatók. Fontos lehet azonban a Zempléni hegység turistatérképének használata, így könnyen elkerülhető az, hogy mentőcsoportoknak kelljen bejárni a vidéket egy-egy eltévedt csapat után. Sok helyen már nem működnek a mobiltelefonok térerő hiánya miatt, így jó, ha szakavatott, a környéket ismerő túravezetőt is felkérünk. A vidék minden időben ajánlható a kerékpáros túrázásra, a falvakban jórészt gyér forgalom mellett aszfaltozott utakon lehet haladni, de az erdészeti utak is tökéletesen alkalmasak a bringázásra. Fontos azonban az is, hogy kórház csak Sátoraljaújhelyen és Szikszón van, a hegyközi településeken pedig kicsi az esély az elsősegélynyújtásra.

Merre menjünk?

A Tokaj-hegyaljai borvidék az ország legrégebbi borvidéke, a szőlőtermesztés és borkészítés világhírű hagyománya a 17. századra nyúlik vissza. A térséget az UNESCO 2002-ben a világörökség részévé nyilvánította. Az ezzel kapcsolatos olyan látnivalók mellet, mint mondjuk egy több száz éves pincerendszer, számos más különlegesség is várja a turistákat. A hegyalja.info oldal például bakancslistába gyűjtötte azokat a helyeket, amiről még helyben is kevesen tudnak, vagy látták már. Így a biciklizések alkalmával érdemes ellátogatni Tállyára, ahol az 1992-ben végzett mérési adatok alapján Európa mértani közepe van, vagy éppen Sárospatak mellé a Megyer-hegyi tengerszemhez. Kerékpárral könnyen elérhető a Magyar Nyelv Múzeuma Széphalomban, meglátogatható az olaszliszkai Csonka torony, a vámosújfalusi hatlyukú híd, de a Bodrog egyedi növény- és állatvilága is testközelből szemlélhető meg.


Információ és szállásfoglalás:

Tourinform Tokaj
3910 Tokaj, Serház u. 1.
Tel.: +36 47 352125
Hotline: +36 70 3888870
E-mail: info@tokaj-turizmus.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://visittokaj.blog.hu/api/trackback/id/tr968395998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása